Главная АвторыЖанрыО проекте
 
 

«InterjГє a vГЎmpГ­rral», Anne Rice

Найти другие книги автора/авторов: ,
Найти другие книги в жанре: Научная Фантастика, Ужасы и Мистика (Все жанры)

ELSŐ RÉSZ

— Értem — szólt a vámpír elgondolkodva, és lassú léptekkel átment a szobán az ablak felé. Sokáig állt ott, a Divisadero utca halovány derengésében és az elhaladó járművek fel-felvillanó fényében. A fiú világosabban láthatta már a szoba berendezését, a kerek tölgyfa asztalt, a székeket. Egyik falra mosdókagyló volt szerelve tükörrel. A fiú az asztalra tette aktatáskáját, és várt.

— Mennyi magnószalag van magánál? — kérdezte a vámpír, és a fiú felé fordult úgy, hogy az láthatta a profilját. — Elegendő egy élettörténethez?

— Feltétlenül, ha ez az élet jó. Szerencsés esetben három-négy embert is meginterjúvolok egy éjszakán. De a történetnek jónak kell lenni. Így van rendjén, nem igaz?

— A legteljesebb mértékben — felelt a vámpír. — Szeretném hát elmondani életem történetét. Nagyon szeretném.

— Nagyszerű — mondta a fiú. Sebtében kivette magnóját az aktatáskából, ellenőrizte a kazettát és az elemeket. — Arra vagyok legfőképp kíváncsi, miért hisz ebben, miért…

— Nem — vágott közbe a vámpír. — Így nem kezdhetjük. Elő van minden készítve?

— Igen — szólt a fiú.

— Akkor üljön le. Meggyújtom a fenti lámpát.

— Azt hittem, a vámpírok nem szeretik a fényt — mondta a fiú. — Ha úgy gondolja, hogy a sötétség fokozza a hangulatot… — De nem folytatta. A vámpír háttal állt az ablaknak, és nézte őt. Arcából most semmit sem látott a fiú; a mozdulatlan alakban volt valami nyugtalanító. Újra szólni akart, de mégis inkább hallgatott. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor a vámpír az asztal felé indult, és a felettük csüngő villanyzsinór után nyúlt.

Egyszeribe éles sárga fény árasztotta el a szobát. A fiú a vámpírra bámult, és tátva maradt a szája. Ujjai táncolva kerestek támasztékot az asztal szélén. — Úristen! — suttogta, és tágra nyílt szemmel, szótlanul nézte a vámpírt.

Mintha színtelen csontból faragták volna, a vámpír arca teljesen fehér és sima volt. Tekintete élettelennek tűnt, akár egy szoboré, csupán a ragyogóan fénylő zöld szempár — mint koponyában égő kettős láng — pillantott le áthatóan a fiúra. Majd szomorkásan elmosolyodott, és halottfehér arca egy torzkép roppantul hajlékony, de elenyészően kevés vonalával húzódott mosolyra. — Látja? — kérdezte halkan.

A fiú megremegett, és felemelte a kezét, mintha védekezni akarna az erős fénytől. Lassan végigjáratta szemét az elegáns szabású fekete zakón, amelyet csak futólag pillantott meg a bárban, a körgallér hosszú ráncain, a fekete selyem nyakkendőn és a fénylőn fehér galléron, olyan fehéren, mint a vámpír teste. Nézte a vámpír dús, fekete haját, a fülcimpára fésült hullámokat, a fehér gallér szélét súroló fürtöket.

— Még mindig óhajtja az interjút? — kérdezte a vámpír.

A fiú kinyílt száján nem jött ki mindjárt hang. Majd így szólt: — Igen.

A vámpír leült vele szemben, előrehajolt, és nyájasan, bizalmasan így szólt: — Ne féljen. Indítsa el nyugodtan a magnót.

S ekkor átnyújtotta kezét az asztalon. A fiú visszahőkölt, verejték csorgott le arcán. A vámpír a fiú vállára tette kezét, és így szólt: — Higgye el, nem bántom. Én akartam ezt a lehetőséget. Fontosabb nekem, mint gondolja. Kezdje el, kérem. — Visszahúzta kezét, nyugodtan ült és várt.

A fiú sebtében végigtörölte zsebkendőjével homlokát és száját, azt dadogta, hogy a mikrofon benne van a gépben, megnyomta a gombot, és szólt, hogy a magnó megindult.

— Nem volt mindig vámpír, ugye? — kezdte.

— Nem — felelte a vámpír. — Huszonöt éves koromban, ezerhétszáz-kilencvenegyben lettem vámpír.

A fiút meglepte a pontos válasz, amit ő is elismételt, mielőtt megkérdezte: — Hogyan történt?

— Erre egyszerűen lehet válaszolni, és én nem szeretek egyszerű válaszokat adni — mondta a vámpír. — A történetet szeretném a maga valóságában elmondani…

— Jó — vágta rá gyorsan a fiú. Újra meg újra összehajtotta zsebkendőjét, és megtörölte a száját.

— Tragédia történt — kezdte a vámpír. — A testvéröcsémmel… Meghalt. — Nem folytatta tovább. A fiú a torkát köszörülte, és megint megtörölte az arcát, aztán türelmetlen mozdulattal zsebébe gyömöszölte a zsebkendőt.

— Fájó emlék, ugye? — kérdezte bátortalanul.

— Annak látszik? — tudakolta a vámpír. — Nem az — rázta meg a fejét. — Pusztán arról van szó, hogy egyvalakinek mondtam csak el ezt a történetet. És az is olyan régen volt. Nem, nem fáj már…


Еще несколько книг в жанре «Ужасы и Мистика»

Эйсид Хаус, Ирвин Уэлш Читать →

Времена негодяев, Эдуард Геворкян Читать →